• Adriena Greksa

  • Adriena Greksa

          • 3.B Magyar nyelv 2020/2021

          • 2021.3.15.- Hétfő

            Március 15. - Nemzeti ünnep

            Ezen a napon az 1848/49-es magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Március 15. jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. Először 1927-ben nyilvánították hivatalosan Nemzeti ünneppé. 
            A bécsi forradalom híre ösztönző hatással volt a magyar radikális ifjakra is. 15-én a Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk szereznek érvényt a sajtószabadságnak. Alig néhányan indultak el Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájához, ahol cenzúra nélkül kinyomtatták az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét a Nemzeti Dal-t. Délután nagygyűlést hirdettek a Nemzeti Múzeum elé, ahol már több tízezer ember jelent meg. Itt felolvasták a 12 pontot és Petőfi is elszavalta költeményét. Ezután a Várba vonultak, hogy a Helytartótanáccsal elfogadtassák követeléseiket. Ez teljes mértékben sikerült, így vér nélkül győzött a forradalom. Az összegyűlt tömeg követelésére Táncsics Mihályt is szabadon bocsátották. 
            Március 15-én minden megemlékező kokárdát tűz a ruhájára. Ez a hagyomány a francia forradalom nyomán keletkezett, a magyar szabadságharcosok viseltek először nemzeti színű szalagot.

            Ha ezt elolvastátok készítsetek kokárdát a füzetetekbe.

             

            2021.3.12. - Péntek

            Kedves gyerekek/ A mai órán is a Tavasszal fogunk foglalkozni. Tudjuk, hogy Tél után Tavasz jön, és az azt jelenti, hogy nemsokára itt is van. Arra kérlek olvassátok el a TK. 81. oldalán a Tavasz a kertben című olvasmányt, majd az alatta levő kérdésekre válaszoljatok. A kérdéseket-válaszokat a füzetbe írjátok le. Jó munkát.

            2021.3.11. - Csütörtök

            Nyelvtan

            A mai órán folytatjuk  tovább a mondatfajták ismétlését  Az óhajtó mondattal

            Füzetbe írjátok le a következőt:

            Óhajtó mondat:
            Az óhajtó mondattal fejezzük ki a vágyakozásunkat, az óhajainkat. Ezzel tudjuk elmondani, hogy mennyire szeretnénk valamit. Az óhajtó mondatok végére felkiáltójelet (!) teszünk.

             

            Bárcsak megtanulhatnék zongorázni!

            Ha leírtátok oldjátok meg a feladatokat a tankönyvben. 48/1.,2.

            2021.3.9.- Kedd

            Nyelvtan

            A múlt órán elkezdtük ismételni a mondatfajtákat. Átismételtük a Kijelentő és kérdő mondtatot. A mai órán folytatjuk a Felkiáltó mondtattal. 

            A füzetbe írjátok le,tanuljátok meg  a következőt:

            Felkiáltó mondat:
            A felkiáltó mondatok a beszélő érzelmeit fejezik ki, mint például a meglepettséget, az örömöt és a fájdalmat is. Ezzel a mondatfajtával tudjuk tehát kifejezni azt, hogy valaminek nagyon örülünk, vagy ellenkezőleg, nagyon szomorúak vagyunk valami miatt. A felkiáltó mondat végére felkiáltójelet (!) teszünk. 

             

            Milyen szép ez a virág! - Ez is egy felkiáltó mondtat.

            Végül oldjátok meg a  Tk 45. oldalán az 1., 2. feladatot.

            2021.3.8.- Hétfő

            A mai órán továbbra gyakoroljuk az olvasást. Ma a Az öregember és a pokróc című magyarnépmesét olvassuk el. Olvassátok el 3x.

            2021.3.6.- Péntek

            Kedves gyerekek!

            Olvassátok el a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt. Ha elolvastátok másoljátok be a füzetbe, és tanuljátok meg. Ugye ezt a dalt már ismeritek, hisz énekeltük zene órán tavaly. Nem lesz nehéz dolgokat, csupán felelevenítjük ezt a népdalocskát.

            2021.3.5.- Csütörtök

            Kedves gyerekek! Fontos, hogy sokat olvassatok ezért a mai órán arra kérlek Titeket olvassátok el a következő mesét a TK. 76. oldalán . - A tulipánná változott királyfi - Olvassátok el legalaább 3x.

            2021.3.4- Csütörtök

            A mai órán átismételjük a Mondatfajtákat.

            A következő mondatfajták vannak:

            Kijelentő és kérdő mondat,

            Felkiáltó mondat,

            Óhajtó mondat,

            Felszólító mondat

            Nyissátok ki a tankönyvet a 44. oldalon és olvassátok el újra mi is az a Kijelentő és kérdő mondat. Majd írjátok le a füzetbe a következőt:

            Kijelentő mondat:

            Ennek a mondatfajtának már a nevében is benne van, hogy egyszerűen csak kijelentünk vele valamit. Ez a kijelentés egy nyugodt hangú megállapítást, közlést jelent. A kijelentő mondat végére pontot (.) teszünk.

             



            Adri telefonon beszélget a barátjával.
             



            Kérdő mondat:

            A kérdő mondat segítségével tudunk megkérdezni, megtudakolni valamit, amire kíváncsiak vagyunk. A kérdő mondat végére kérdőjelet (?) teszünk.


             

            Mennyi 2+2?

            Ha elolvastátok és leírtátok végezzétek el a 3., 4. feladatot, majd másolj le a mondóka szövegéből 2 kijelentő és két kérdő mondatot!

            2021.2.4.- Csütörtök

            Átvettük a rokon értelmű szavakat. Ma egy új anyagot fogunk venni. Mégpedig az Ellentétes jelentésű szavakat

            Vegyétek elő a nyelvtan füzeteteket és írjátok le a jegyzetet.

            Ellentétes jelentésű szavak

            Az ellentétes jelentésű szavak olyanok, amelyekben az egyik szó jelentése ellentétes a másikével. ( pl.: kicsi – nagy,  szép – csúnya, lent – fent, hosszú – rövid, jó – rossz )

            Ha ezzel megvagytok oldjátok meg és írjátok le a tankönyv 42./ 2. feladatot! Az ellentétes jelentésű szavakat írjátok színessel!

            Ha leírtátok, kattintsatok a linkre és végezzétek el a feladatokat amiket Patrícia tanító néni készített nektek.magyar-3.B.docx

            Jó munkát

            2021.2.2.- Kedd

            Kedves  gyerekek! A mai órán még gyakoroljuk mik is azok  a rokon értelmű szavak. Ezért a mai órán a munkafüzetbe fogtok .olgozni. Kérlek oldjátok meg a következő feladatokat: 23/1.,2.,   +   24/ 3.,4.,5.,6.

             2021.2.1. -Hétfő

            Olvasás

            Kedves Gyerekek!

            Ahogy azt észre vehettétek, mostanában olyan olvasmányokat olvasunk, amelyekben állatok szerepelnek. Ezek az ÁLLATMESÉK. 

            Az állatmese hősei emberi tulajdonsággal felruházott állatok. Az ember csak mellékszereplő ezekben a mesékben. A legkedveltebb állatmesehősök: a medve, a róka, a farkas, a kakas, a nyúl. Az állatmese a műmesék csoportjában a tanítómesével azonosítható.

            Az állatmesék szereplői, tehát ezek az állatok, legtöbbször emberi tulajdonságokkal felruházott állatok – beszélnek, úgy viselkednek, mint az emberek. Cselekedeteik mindig valamilyen tanulsággal szolgálnak az olvasó számára.

            A mai órán 2 mesével fogunk megismerkedni. Nyissátok ki a tankönyvet a 62. oldalon és olvassátok el A HOLLÓ ÉS A RÓKA című olvasmányt ! Mivel ez rövid mese kérlek titeket, hogy olvassátok el a 63. oldalon a Róka meg a daru vendégsége című magyar népmesét is. 

            2021.1.29.- Péntek

            A mai olvasás órán a A  SZÚNYOG  MEG  A  LÓ  című olvasmányt kérném,hogy olvassátok el. A tankönyv 60., 61. oldalán találjátok meg. Elég hosszú olvasmány, de mivel tudjátok, hogy sokat kell gyakorolnunk az olvasást, így arra kérlek titeket olvassátok el legalább 3x . Jó olvasást.

            2021.1.28.- Csütörtök

            Kedves gyerekek!

            Ávettük a rokon értelmű szavakat. Arra kérlek Titeket ismétlés képpen oldjátok meg a következő feladatokat, amiket Hubay Anita iskolánk aszisztense készített nektek. Kattintsatok a következő linkre,ezáltal le is töltitek a feladatlapot, és a feladatokat a füzetbe oldjátok meg.

            rokon_ertelm___szavak.docx

            2021.1.26.- Kedd

            A múlt órán a rokon értelmű szavakkal foglalkoztunk. Arra kérlek titeket, hogy gyakoroljatok egy kicsit a munkafüzetben. A feladatok megoldása előtt ismételjétek át, amit a rokon értelmű szavakról tanultunk. Mik is azok? Tudjátok, ha a szavak jelentése azonos vagy nagyon hasonló, rokon értelmű szavaknak nevezzükk őket.

             A feladatokat a munkafüzet 24. oldalán találjátok. 24/ 3., 4., 5., 6.

            2021.1.25. - Hétfő

            Olvasás

            A mai olvasás órán több feladatot fogtok kapni.

            1. feladat: Olvasd el az  UGORJUNK ÁRKOT!  című olvasmányt a TK 57.oldaláról többször! Olvassátok el többször.

             

                   2.feldat: Újabb olvasmány. Ennek címe A CSӦKӦNYӦS KISELEFÁNT, melyet a TK 58. oldalán találtok meg.

                      Miután elolvastátok, próbáljatok meg válaszolni az alábbi kérdésekre ( szóban )!

                        Mikor volt mérges a kiselefánt?

                        Kiket és miért irigyelt?

                        Mikor érezte magát csalódottnak?

                        Miben reménykedett a mese végén?

            2021.1.22. - Péntek

            Olvasás

            A mai olvasás órán a Hallgat az erdő című verset olvassuk el, mely a TK. 56. oldalán található. Kérlek titeket olvassátok el többször is, legalább 3x.

            Ha elolvastátok válaszoljatok a következő kérdésekre. A kérdéseket és válaszokat írd le a füzetbe.

            1., Mit csinál a szarvas? - Válaszolj a versből felolvasott sorokkal!

            2., Miért veszítette el a farkas a szarvas nyomát?

            Jó munkát. Kellemes hétvégég kívánok.

             

            2021.1.21. - Csütörtök

            Nyelvtan

            Mai órán a rokon értelmű szavakkal fogunk megismerkedni. Ez a tananyag a tankönyv 40. -41. oldalán található. Ez egy nagyon egyszerű tananyag. A rokon értelmű szavak olyanok, amelyek jelentése ugyanaz vagy nagyon hasonló. Itt egy példa: Hogy tudod másképp mondani azt, hogy öreg? Pl. úgy, hogy régi. Vagy... Hogy tudod másképp mondani azt, hogy szép? Pl. úgy , hogy csinos. Vagy lepke – másképp pilangó.  Remélem, érthető. Vegyétek elő a magyar nyelv füzetet, és másoljátok le a jegyzetet és oldjátok meg a feladatokat, amelyeket felírok.

            A rokon értelmű szavak

            megy – rohan, szalad, siet, halad, ballag, baktat, meg- megáll, botorkál

            Ha a szavak jelentése azonos vagy nagyon hasonló, rokon értelmű szavaknak nevezzük őket.

            40./ 2. a) ( A sárga keretekben lévő szavakat csoportosítsátok az szerint, hogy melyik szó, melyiknek a rokona! )

                  sír –

                  régi –

                  kicsi –

            Ha ezzel megvagytok  oldjátok meg a MF 23./ 1.a)  , 2.a)

             

            2021.1.19.- Kedd

            Nyelvtan

            Ismétlés: Kérlek ismételjétek át a kiejtéstől eltérő helyesírású szavakat.

            A kiejtéstől eltérő helyesírású szavak

            fagy     +          jon      =          fagyjon

            hall      +          ja         =          hallja

            véd      +          jék       =          védjék

            tanul    +          jatok   =          tanuljatok

            kard     +          ja         =          kardja

            mond   +          ják      =          mondják

            talál     +          jam     =          találjam

            bolt      +          jában  =          boltjában

            ül         +          jetek    =          üljetek

            Ezeknek a szavaknak a leírásában segít, ha megkeressük a szótőt.

             

            Tankönyv - 28. oldalon Olvassátok el a következő versrészletet! Ügyeljetek a szavak helyes kiejtésére!

            Gyere kicsi lepke,

            szállj le az ágra,

            ragyogj föl, csillag,

            világíts az ágra,

            hullj, eső cseppje

            lágyan az ágra-

            hadd dajkáljon száz kis bimbót

            hajnal hasadtára.

                                          (Beney Zsuzsa)

            Ha elolvastad a verset másold le a füzetedbe, a kiemelt szavakat írd át színessel , majd ejtsd ki hangosan a kiemelt szavakat. Figyeld meg, mi a különbség a kimondott és a leírt szó között.

            29./3.a - Olvasd fel helyes kiejtéssel a szavakat! Hasonlítsd össze a kiejtést és a leírást!

            készüljünk, hajoljatok, sétáljon, fújjátok, meszeljen, rajzoljam, kapáljatok

              Írjátok le a füzetbe is a szavakat és a kakukktojást karikázzátok be!

            30./1 - Olvassátok el helyes kiejtéssel a szólásokat! Írjátok le a füzetbe. Magyarázzátok meg jelentésüket.            

             

            2021.1.18. - Hétfő

            Olvasás

            Kedves gyerekek!

            A mai órán a Szeleburdi család című történetet fogjuk elolvasni. Kérlek titeket olvassátok el szépen, lassan, hangosan. Gyakorolnunk kell az olvasást, ezért kérlek titeket, hogy olvassátok el legalább ötször. Ha elolvastátok vitassátok meg testvéreitekkel, szüleitekkel, hogy miért illik a Szeleburdi név a családra!

            Vegyétek elő füzeteteket, írjátok fel a címet (Szeleburdi család) és rajzoljátok le Szeleburdiék családfáját! 

            Jó munkát.

            2021.1.15. - Péntek

            Olvasás-


            Kedves Gyerekek! Patrícia tanító néni ismét készített nektek egy kis feladatot.

            Olvasni fogunk és játékosan meg oldjuk a feladatokat.

            1. Olvasd el a mondatokat! Számozással állítsd sorrendbe!

              Reggeli után fogat mostam, majd elindultam az iskolába.

              Nagyot ásítottam, nyújtóztam, majd felkeltem.

              Útközben arra gondoltam, milyen jó lenne ma egy egyest kapni.

              Felöltöztem, és indultam mosakodni.

             




            2. Olvasd el a verset, majd oldd meg a feladatokat!

            Száraz tónak…

            Száraz tónak nedves partján                        Vak meglátja, hogy kiugrik,

            döglött béka kuruttyol,                                 sánta utána szalad,

            hallgatja egy süket ember                            kopasz ember haját tépi,

            ki a vízben lubickol.                                     a néma meg óbégat.

            Sej, haj, denevér,                                        Sej, haj, denevér,

            bennünk van a kutyavér!                              biciklizik az egér.

            (magyar népi játékdal)

            Mitõl vicces a vers? Folytasd a párosítást, hogy ki mit csinált!

             

            a vak                  hallgatja                    a kopasz            óbégat

            a béka                meglátja                    a néma               szalad

            a süket               kuruttyol                   a sánta               haját tépi

             



            Ki lubickol a vízben?

             

             

             

             

             

             

             

             

            2021.1.14. - Csütörtök

            Nyelvtan- 

            Mai órán továbbra gyakorolni fogjuk a kiejtéstől eltérő helyesírású szavakat.

            Nyissátok ki a munkafüzetet a 21. oldalon és oldjátok meg az 1., 2., feladatot.

            22. oldalon olvassátok el Lévai József Hintadal című versét. Húzzátok alá a szövegben a kiejtéstől eltérően írt szavakat és másoljátok le őket!

            A verset olvasd el többször és írd le emlékezetből a vers utolsó két sorát!

            Tankönyv: Olvassátok el a 26. oldalon a 2. feladat szavait - ezt már leírtátok a füzetetekbe is, keressétek meg és karikázzátok be a szavakban azokat a mássalhangzókat, amelyek találkozáskor a kiejtés eltér a leírástól, majd ellenőrizzétek le szüleitek segítségével.

            2021.1.12. - Kedd

            Nyelvtan-

            Ismételjétek át  A kiejtéstől eltérő helyesírású szavakat. Tk.26. oldalán megtaláljátok.

            2021.1.11. - Hétfő

            Olvasás-

            Kedves Gyerekek!

            Olvassátok el a TK. 48. oldalán a Nől a dér, álom jár című verset és az alattaa lévő Egy finom Karácsonyi sütemény c. történetet.

            Jól olvasást.

            2020.12.17. -Csütörtök

            Nyelvtan

            Munkafüzetben fogtok dolgozni. Nyissátok ki a 19. oldalon és oldjátok meg a 7., 8., feladatot, valamint a 20. oldalon 9., 10., 11., feladatot. Jó munkát.

            2020.12.16. - Szerda

            A kiejtéstől eltérő helyesírású szavak 

            A 26. oldalon olvassátok el Csanádi Imre Doromboló című versét.

            1.Mondd hangosan a versből kiemelt szavakat! - fagyjon, szakadjon, mormoljon, doromboljon

            Húzz függőleges vonalat a szavakban  a szótő és a toldalék közé!

            -Ezeknek a szavaknak a leírásban segít, ha megkeressük a szótőt.

            Másold le a szavakat a füzetedbe! Írd át színessel a szavakban azokat a betűket, amelyek találkozásakor az írásmód eltér a kiejtéstől!

            2. Másold le a következő szavakat és jelöld függőleges vonallal a szótövet!

            hallja , mondjon, találja, tanuljatok, boltja, fonja, világítson, adjatok, védje, üljetek, kardja, barátja, segítsünk, tudta

            2020.12.15. -Kedd

            Magyar nyelv 

            TK. 25. oldalon oldjátok meg az 5., 6., feladatot a füzetetekbe.

            2020.12.14. - Hétfő

            Olvasás

            TK. 47. oldal - Luca napja című olvasmányt olvassátok el. Beszéljétek meg szüleitekkel miről olvastatok, mit tudtatok meg Luca napjáról.

            2020.12.11. - Péntek

            Olvasás

            TK. 46. oldal - A tél szépségei c. verset olvassátok el. Az alatta lévő kérdéseket, feladatokat dolgozzátok ki. Jo munkát.

            2020.12.10. - Csütörtök

            Nyelvtan

            TK. 24/ 2.a -Olvassátok el újból a verset.

                   24/2.b - válaszoljatok a kérdésekre toldalékos szóval a vers alapján!

                   25/3., 4.

            2020.12.9. - Szerda

            Olvasás 

            TK. 46. oldal - Olvassátok el a következő verseket.

            Fehér,fehér 

            A hűségesek

            Cinkék

            Írd le a füzetedbe a három vers közül az egyiket. Válaszd a számodra a legszimpatikusabbat.

            Olvasd el, a versek alatt található kérdéseket és feladatokat.-Első kék sáv A hűségesek és a Cinkék c. vers alatt. Válaszolj a kérdésekre és old meg  feladatot a füzetedbe.

            Jó munkát!

            2020.12.08.- Kedd

            Magyar nyelv- Ma a munkafüzetben dolgozzatok. Oldjátok meg ezeket a feladatokat!

            MF 17./ 2., 3.,          +          MF 18./ 4., 5., 6.,

            2020.12.07 - Hétfő

            Olvasás

             Olvassátok el A SZÁNKÓ című olvsamányt a TK. 44. oldalán.

             Olvassátok el többször, hogy olvasásotok szép és folyékony legyen. Gyakoroljatok sokat!

             Ha elolvastátok ezt a történetet, mondjátok el testvéreteknek, szüleiteknek, hogy miről is olvastatok.

            2020.12.04 - Péntek

            Magyar nyelv

            TK. 24. oldal- Gyakorolj!

            1. Beszéljétek meg a következő szólások, közmondások jelentését szüleitekkel!

            Többet ésszel, mint erővel!                               Fűben,fában van az orvosság.

            Játszik, mint macska az egérrel.                       Homokba dugja a fejét.

            Madarat tolláról, embert barátjáról.                   Hegyezi a fülét.

            Kiugratja a nyulat a bokorból.                            Nagy fába vágta a fejszét.

            2. Olvasd el Donászy Magda Hópihe című versét! Figyeld meg, hogyan mutatkozik be a versbe a hó! Mit tudtál meg róla?- füzetedbe írd le.

             

            2020.12.03- Csütörtök

            Kedves gyerekek! A mai olvasás órát itt tartjuk. 

            Kérlek titeket hogy olvassátok el A SZÁNKÓ című olvsamányt. Olvassátok el többször.

             Ha elolvastátok ezt a történetet, próbáljátok elmondani testvéreteknek, szüleiteknek, hogy miről is olvastatok.

            Jó olvasást!

            23.10.2020 - Péntek

            Tankönyv 19. oldal : Olvassátok el a Nátha c. verset. Majd az alatta lévő kis részletet A Torokgyulladásról.

            Végezzétek el az alatta lévő feladatokat. Válaszoljatok a kérdésekre.

            22.10.2020 - Csütörtök

            1. Írd le az összekevert betűkből a gyümölcsök neveit!

             peer-               ibriliz-            ámlna-

             

            2. Pótold a szavak hiányzó ékezeteit! Füzetbe dolgozz.

            radio, to, cipo, del, fedo, foka, dio, fu, mosolygo, szolo

             

            3. Pótold a hiányzó ly vagy j betűket!

            a_tó,  te_,  ma_om, gó_a, to_ás,  _áték,  go_ó, sa_t

             

            19.10.2020 - Hétfő

            Olvassátok el a - A kövér süni meséje c. olvasmányt - olvasókönyv 18. oldalán megtaláljátok. 

            Munkafüzet: 7. oldalon végezzétek el az 1. , 2., 3., feladatot. Jó munkát.

            16.10.2020

            2.Feladat:

            Tegnap elolvasott meséből készítsetek meseillusztrácót a füzetetekbe.

            15.10.2020

            1.Feladat:

            Olvassátok el kedvenc meséteket.