• Novinky

            • Méhek világnapja a felső tagozaton

            • A méhek világnapja alkalmából rendhagyó biológia óra keretén belül Tóth Oszkár méhész jóvoltából tanulóink betekintést nyerhettek a méhcsaládok életébe, munkájába. Köszönjük a tartalmas előadást!

            • Tompa Mihály Oszágos Verseny - elődöntō

            • 2024.május 16-án került megrendezésre a XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny elődöntője Losoncon. Iskolánkat két tanuló képviselte e nívós megmérettetésen. Az erős mezőnyben Borsos Rebeka (2.A) bronz sávos, Maksi Petra (3.A) pedig ezüst sávos besorolást ért el. Gratulálunk lányok!👏

            • Polgárvédelmi Ifjúsági Verseny - Feled 2024👩‍🚒🚑

            • A Szlovákia Belügyminisztériuma által meghirdetett Polgárvédelmi Ifjúsági Verseny járási fordulójára 2024.május 15-én került sor Feleden, ahol járásunk ifjú őrei mérettették meg tudásukat e területen. A valóság lehetséges problémáinak megoldását mutatták be a résztvevők, a teljesítményt szakmai zsűri értékelte. A versenyzők a polgárvédelem minden területén bizonyítottak: tűzoltás🧯, sérülések elláttása, segélyhívás☎️🚑, vészjelzések felismerése📢, védőmaszk használata, lövés és sok-sok hasznos gyakorlati👨‍🚒 és elméleti tudás... Iskolánk tanulói nagy lelkesedéssel készültek és igyekeztek teljesíteni. A 21 csapat közül a 15. helyen végeztek.Büszkék vagyunk Rátok!

            • Egyszer volt, hol nem volt... 🌷

            • Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny regionális elődöntője május 15-én került megrendezésre, Bátkaban. Színvonalas, jó hangulatú versenyen vehettünk részt, amin az alábbi eredményeket érték el diákjaink.🥇Arany sávos minősítés: Béres Márton (3. osztály)Danyi Tünde (9. o.)🥈 Ezüst sávos minősítésben részesült:Imrecze Balázs (2. o.)Makši Petra (3. o.)Radič Alexandra (6.o.)Bari Adrián (6.o.)Harkály Sofia (7.o)Bohó Jessica (9.o)🥉 Bronz sávos minősítést kapott:Horváth Veronika (4. o.)Mindenkinek gratulálunk, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk!

            • Janko Jesenský futóverseny - Feled 2024.

            • 2024. május 10-én harmadik alkalommal került sor a Janko Jesenský futóversenyre Feleden, melyet  a helyi önkormányzat és a Janko Jesenský Alapiskola közösen szerveztek meg. A rendezvényen 6 alapiskola tanulói, összesen 80 futó mérettette meg magát, a legkisebbtől a legnagyobbig. Iskolánkat 14 tanuló képviselte.

              Kimagasló eredményt ért el:

              Pál Lilien (2.A) - 3.hely,

              Radics Kristóf (4.S) - 3.hely,

              Vincze Zalán (7.A) - 3.hely.  

              Gratulálunk minden résztvevőnek!

            • "Kezemben a kobakom"- bábfesztivál Biatorbágy 2024🤠🎉

            • "Szépen szóló pelikánmadár, végre megkerültél!🦩

              A Meseláda bábcsoport A pelikánmadár című előadását vitte a biatorbágyi színpadra, ahová mindig hatalmas szívvel tér vissza a csapat, kicsit tanulni, együtt lenni. Az előadást a zsűri aranysávval jutalmazta.🥇Gratulálunk Meseláda!🥇

            • Április 22. A Föld napja

            • 🌏A Föld napja mozgalom jelmondata: 

              ,,Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? ''🌍

              Odafigyeléssel, tudatossággal, környezetbarát életmóddal mindannyian tehetünk bolygónk megóvásáért.......szelektív hulladékgyűjtés🚮, újrahasznosítás♻️, megújuló energiaforrások, önellátó életmód🐣🌳, veteményezés🌱, virágoskert🌷...Mi nem csak beszéltünk róla!

            • "A költészet egy ünnep, a tiszta lélek diadala,..." 📜

            • Iskolánkon április 11-én megemlékeztünk a Költészet napjáról.✍️ A tanulók játékos formában töltötték el a napot. Az órák közötti szünetekben különféle feladatokban méretették meg magukat a diákok, barangoltak a költők kézirataiból szerkesztett kiállításban.

              Az alsó tagozatos tanulók az 5. évfolyammal karöltve egy kedves előadáson vettek részt, ahol a MeseFigurák bevezették őket az irodalom rejtelmeibe.

              Így emlékeztünk meg József Attila születésnapjáról.

            • Nárciszok napja – az együttérzés és a remény jelképe

            • ,,Ha keveset adsz is, ha szívből adod, soknak számít.,,

                                                                                                   Lőrincz L. László

                 🌼Iskolánk diákjai adományokat gyűjtöttek a  Rákellenes Liga számára. Önként vették ki részüket a nárciszok elkészítésében és az adományok gyűjtésében az onkológiai megbetegedéssel küzdő emberek támogatására. A nárciszok sárga színe a tavasz és a remény szimbólumai, amely a daganatos betegségben küzdő és a környezetükben elő emberek számára is kulcsfontosságú. 

                 Mindenkinek köszönjük e nemes célhoz való hozzájárulását, az adományt a megfelelő helyre juttatjuk.

            • Poznaj slovenskú reč – irány az országos forduló

            • 2024. április 18-án rendezték meg Rimaszombatban a Poznaj slovenskú reč – Ismerd meg a szlovák nyelvet elnevezésű verseny kerületi fordulóját. Iskolánk tanulója Šaranko Daniel (8.A) a 3. kategóriában a harmadik helyen végzett.  Gratulálunk és az országos fordulón további sikereket kívánunk!

            • Petőfi nyomában - irodalmi projektnap

            • Az 5.A és az 5.B évfolyam tanulmányi kiránduláson vett részt. A diákok felfedezhették a Petőfi sétány rejtelmeit Füleken. Leülhettek a szerelem és a forradalom padjaira, memóriajátékokat játszhattak, QR-kód leolvasó segítségével tematikus verseket hallgathattak és még szelfit is készíthettek az élő nagyságú Petőfi Sándorral. A rendhagyó magyar órán diákjaink csoportokban fedezték fel és oldották meg a sétányhoz fűződő feladatokat. A teret megtöltötték izgalommal és kalandvággyal.

            • TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY JÁRÁSI FORDULÓ

            • Március 26-án került megrendezésre a Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulója Rimaszombatban. Iskolánkat 15 tanuló képviselte, akik egytől-egyik szép teljesítményt nyújtottak.

              Eredményeink:

              I. kategóriában:

              Borsos Rebeka (vers) - aranysáv

              Maksi Petra (vers) - aranysáv

              Vincze Áron (vers) - ezüstsáv

              Pál Lilien (próza) - ezüstsáv

              Tóth Zara (próza) - bronzsáv

              Tóth Zalán (próza) - bronzsáv

               

              II. kategóriában:

              Pelle Stefánia (vers) - ezüstsáv

              Bódi Barbara (vers) - ezüstsáv

              Pelle Olivér (próza) - ezüstsáv

              Vincze Mátyás Péter (próza) - ezüstsáv

              Varga Máté Péter (próza) - ezüstsáv

              Figei István (vers) - bronzsáv

               

              III. kategóriában:

              Spevák Bettina (vers) – bronzsáv

              Bohó Jessica (vers) – bronzsáv

              Lakatos Ágnes (vers) - bronzsáv

               

              Mindenkinek szívből gratulálunk és szorítunk a továbbjutóknak!

            • Matekász 2024✏️

            • Nemrég érkezett a Matekász matematikai verseny vármegyei fordulójának eredménye, s mi méltán lehetünk büszkék a 6.A osztályos Varga Máté Péterre, aki 2024. március 23-án vett részt Komáromban e nívós megmérettetésen, ahol a vármegyei fordulón kategóriájában 2. helyezést🥈 ért el. Szívből gratulálunk!

            • "🌷 "Ébredő tavasz - Húsvét" 🌸az alsó tagozaton

            • A húsvéti hagyományokat, népszokásokat hoztuk be a gyerekek közé, locsolóversikét duruzsolva készültek el a hímestojások, melyek az udvarunkon álló orgonafát varázsolták tojásfává. A tanulókat évfolyamonként a játszótéren meglepetés várta, mindenki megtalálhatta a húsvéti nyuszi által elrejtett tojásokat. 🐣Minden tojás más - más ajándékokat rejtett, mely mosolyt csalt minden gyermek arcára.🐥

            • Március 22.

            • 💧A VÍZ VILÁGNAPJÁN🌏 megvizsgáltuk a vidékünkön kanyargó Rima folyó vizét. Mi már ismerjük az eredményt....Ha kíváncsi vagy, szívesen beszámolunk arról, mit állapítottunk meg...💧

            • Tompa Mihály Országos Verseny

            • "A költészet olyan, mint egy hangszer, melynek húrjait a szavalók pengetik."

               

              Iskolánkon hagyománnyá vált, hogy minden évben megszervezzük a Tompa Mihály nevéhez fűződő szavalóverseny iskolai fordulóját. 

              Idén is sok-sok tanuló méretette meg magát, mind az alsó tagozaton, mind pedig a felsőn. 

               

              Kiemelkedő eredményt értek el:  

              Az alsó tagozaton az I.kategóriában: 

               

              1.helyezett:  Vincze Áron (vers) és Pál Lilien (próza)

              2. Helyezett: Tóth Zara (próza)  és Maksi Petra (vers)

              3. Helyezett:  Borsos Rekeba (vers), és Tóth Zalán (próza)

               

              A fölső tagozaton: 

               

              II.és III. kategóriában

              1.helyezést értek el: 

              Bódi Barbara (vers) és Pelle Olivér (próza)

              Lakatos Ágnes (vers) 

               

              2.helyezettek lettek: 

              Pelle Stefánia (vers) és Varga Máté Péter (próza) 

              Bohó Jessica (vers) 

               

              3.helyezést értek el: 

              Figei István (vers) és Vincze Mátyás Péter (próza) 

              Spevák Bettina (vers) 

               

              Gratulálunk a továbbjutóknak!

            • Március 15. - "A dicső tavasz..."

            • A magunk módján, méltósággal, de egyszerűen emlékeztünk meg az 1848. március 15-i lélekfordító eseményekről.  Felső tagozatos diákjaink a március dicső napjait idéző irodalmi műsora, karöltve a szárnyait bontogató kicsiny márciusi ifjaink Magyar vagyok mélyreható dala és a helyi Művészeti Alapiskola néptánccsoportjának előadása virágcsokorként jelenítette meg azt a hűséget, melyet a nemzet, anyanyelv és szülőföldünk iránt táplálunk. Csobó Zsuzsanna, nyugalmazott pedagógusunk e történelmi időszak Feledhez kötődő hőseinek cselekedeteit tárta elénk mély alázattal. Az érzelmes ünnepi beszédek mondanivalóját lélektől lélekig a tavaszi szellő továbbította. A záróakkord a Vécsey-emlékmű tövében valósult meg, ahol az emlékezők koszorúval rótták le tiszteletüket hőseink előtt.