Hlavná stránka
Novinky
Tisztasági verseny
A tisztaság a mi szupererőnk: osztályaink közösen dolgoztak azért, hogy környezetük rendezett és igényes legyen. A verseny során nemcsak a rendre, hanem az együttműködésre és a felelősségvállalásra is nagy hangsúly került. Ebben a félévben az 5.T bizonyult a legtisztább osztálynak. A jutalom sem maradhatott el: az ínycsiklandozó süteményeknek mindenki nagyon örült.
🎉Farsang🎉
3Pénteken, az első félév utolsó napján farsangi hangulat költözött az alsó tagozatra: délelőtt jelmezben tanultunk, felelevenítettük a farsangról tanult ismereteinket, fánkot majszoltunk és ügyességi játékokon keresztül nevettük végig a délelőttöt. Délután pedig a napköziben táncos móka következett: játékok egyensúlyra, figyelemre, gömöri lépések, majd moldvai körtáncok, – sok nevetéssel, igazi közösségi élménnyel. Köszönjük Máté-Borbás Orsolyának a délutánni közreműködést.
Harmadik testnevelés óra ❄️
Harmadik testnevelés óra a téli csodában. Szánkózás, hógolyózás és egy jóleső séta a friss levegőn.
Sítanfolyam
Sikeresen zárult az idei sítanfolyamunk! Tanulóink a múlt héten felejthetetlen napokat töltöttek a havas lejtőkön. A sportolás mellett a csapatépítésé volt a főszerep: a közös esti programok és a sípályán elért sikerek még jobban összehozták a közösséget.
Gratulálunk minden résztvevőnek a kitartáshoz!
Pósa bácsi postája – olvasópályázat
Mit olvastak a gyerekek 100-150 éve? Ki volt Pósa bácsi, a Mesekirály?
A Pósa Lajos Társaság pályázatot hirdetett, Pósa Lajos személye és a gyermekirodalomhoz kapcsolódó tevékenysége kapcsán. A pályázat lényege, hogy a mai gyerekekhez is eljusson Pósa bácsi üzenete a versei, meséi és Az Én Ujságom gyermeklapon keresztül. Célja, hogy felkeltse az érdeklődést az olvasás iránt, illetve alkotásra buzdítson. Iskolánk diákjai meseillusztrációkat, és versekhez kapcsolódó iniciálékat készítettek. A pályázaton résztvevő tanulók: Borsos Rebeka, Bálint Emma és Berki Henrietta, illetve Dani Dominik, aki különdíjban részesült grafikával készült munkájáért.
„Egy kis mozgás ma, több energia holnap.”
Közös testnevelés óra az alsó tagozaton.
Staňte sa naším fanúšikom
Ismerd meg az iskolánkat!
Kalendár
- feb
- 02
- Polročné prázdniny - Félévi szünidő
- 2. 2.
- Prázdniny
- jan
- 30
- Vyhodnotenie 1. polroka - Az 1.félév kiértékelése
5.A, 5.F, 6.F, 6.T, 7.A, 7.T, 8.A, 8.T, 9.A, 9.T - 30. 1.
6. - Školská udalosť
- Vyhodnotenie 1. polroka - Az 1.félév kiértékelése
- jan
- 30
- Vyhodnotenie 1. polroka - Az 1.félév kiértékelése
7.F - 30. 1.
6. - Školská udalosť
- Vyhodnotenie 1. polroka - Az 1.félév kiértékelése
- jan
- 30
- Vyhodnotenie 1. polroka - Az 1.félév kiértékelése
1.B, 2.A, 2.B, 1.A - 30. 1.
4. - Školská udalosť
- Vyhodnotenie 1. polroka - Az 1.félév kiértékelése
Jedálny lístok
- Pondelok12. 01.
- Polievka kelová (180/200/220/250)
Rybie filé pečené na masle (42/48/57/69)
Kompót čerešňový (100/130/130/150)
Stolová voda (200/200/200/250)
