Hlavná stránka
Novinky
🎒 Túraélmény Adpus pusztán és Cifra pusztán 🍂
Tegnap egy fantasztikus napot töltöttünk az iskolánk tanulóival. A Szombathy Viktor napok keretében ellátogattunk a környékre: Adpus pusztán és Cifra pusztán túráztunk, sétáltunk.
Reggel még a köd tartotta izgalomban a tájat, de a bemelegítés után lelkesen vágtunk neki az útnak. Az ősz ezer színével fogadott minket, gyönyörű volt a természet. Szuper élmény volt együtt felfedezni a környéket.
Körmöcbányai kirándulás
5Iskolánk diákjai a Szombathy Viktor Hét keretében a neves író egyik vármondájának nyomába eredtek, és Körmöcbányára látogattak el. A kirándulás során a tanulók megtekintették a körmöcbányai várat, valamint részt vettek „A pénz két oldala” című kiállításon, amelynek témája az volt, hogy milyen pénzeket használtak az őskortól egészen napjainkig hazánk területén. A programon 50 diák vett részt, és a hosszú utazás jó hangulatban telt. A tanulók nemcsak kellemes élményekkel, hanem új és hasznos ismeretekkel is gazdagodtak a nap végére. A kirándulást egy rövid városnézéssel zártuk, amely során még jobban megismerhettük Körmöcbánya történelmi hangulatát és nevezetességeit.
🎨 Szombathy Viktor Hét – Rajzverseny: „Száll a rege várról várra…”
A mai napon került sor iskolánkban a Szombathy Viktor Hét egyik legszínesebb programjára, a rajzversenyre, melyet „Száll a rege várról várra” – Várak világa címmel rendeztünk meg. A verseny iskolánk névadója, Szombathy Viktor, író szellemiségét idézte meg.
Közel 80 tanuló vett részt a versenyen az alsó és felső tagozatról. A gyerekek megismerkedtek Szombathy Viktor életével és munkásságával, majd játékos ráhangolódásként puzzle-t raktak ki, élő várat építettek, és ezután alkották meg saját műveiket.
✨Meseváros Füleken🧙♀️🧚♀️🫅
Ma elvarázsolt napunk volt Füleken, a Mesevárosban! Amikor megérkeztünk, sűrű köd borította a tájat, mintha egy titokzatos mesébe csöppentünk volna. Meseváros lakói már készültek, hogy megmutassák nekünk birodalmuk csodáit. És bizony, nem is kellett sokat várnunk: a tündérek, királyfik és bölcs mesemondók életre keltették előttünk Tündérszép Ilona és Árgyélus történetét.
🎉⚽️ Szombathy Viktor Napok – Focival Rúgtuk Be a Kezdést! ⚽️🎉
32025. november 10-én nagyszerű hangulattal és hatalmas energiával elindultak a Szombathy Viktor Napok alapiskolánkon! A hagyományteremtő eseménysorozat nyitónapján a sporté volt a főszerep, ahol diákjaink mérték össze tudásukat egy izgalmas, osztályok közötti focitornán.
A lelkesedés és a küzdelem a tetőfokára hágott. Gratulálunk minden résztvevő csapatnak a fair play szellemében vívott, fergeteges meccsekhez! 👏
Tudomány és technika napja - Atlantis, Léva
A magyar tudomány napját november 3-án tartjuk. Ezen a napon Széchényi István 1825-ös felajánlására emlékezünk, mellyel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. A tudomány napja alkalmából idén november 3-án Lévára, az Atlantis Centerbe látogattak el iskolánk felső tagozatos diákjai. A gyerekek nagyon élvezték a programokat és kellemesen elfáradva tértek haza.
